
Így kell ezt!
Az áruház 2003-ban nyílt, dicső reményekkel amint arról ezen, nagy olvasottságú megyei napilap hasábjai is beszámoltak anno. Az áruház élére Király Kálmánt nevezte ki az akkori, budapesti központi vezetés, látva szakmai múltját, elért eredményeit. Jól döntöttek, hiszen irányításával az áruház forgalma - a kétségtelen gazdasági recesszió ellenére- folyamatosan nőtt. 7 év alatt nemcsak az áruházláncban, de egyedülálló forgalmi adatokat produkált a veszprémi csapat, - akiket ő kovácsolt egybe - minden hipermarket és kereskedelmi egység részére például szolgáló módon mindezt úgy érte el, hogy a "Hewitt" - legjobb munkahely felméréseken és a tesztvásárlásokon is szinte 100%-ot teljesített az áruház, kiemelkedően alacsony fluktuáció mellett. A multicég magyarországi 25 áruháza közül az első 3 hely valamelyikén mindig Veszprém állt.
Ez azt jelenti, hogy a megfelelő kereskedelmi színvonal elérése érdekében ő egész más, eddig szokatlan eszközöket alkalmazott a vidám, családias munkakörnyezet létrehozásával és minden mérőszám azt igazolta, helyes az irány. Egyszerűen csak apának szólították legtöbben a dolgozók közül - mint áruházvezetőt. Hány cég vezetője mondhatja el ugyanezt magáról?
Aztán 2009-ben - talán a válság miatt - elkezdődött valami. A 7-10 éve a központi menedzsment élén dolgozó 3 magyar felsővezetőt egyik napról a másikra utcára tették, a budapesti, Soroksári úti központból. Helyükre 2009 áprilisában ide rendelték (a Görögországban, épp a válság miatt elmaradt piacnyitásra már 2008-ban, a cég német központja által ELŐRE felvett,) tanult, görög és német anyanyelvű vezetőket, mivel kellett a hely nekik.
Hamarosan "be is mutatkoztak" a külföldi, - a magyar Munka Törvénykönyvét nemigen ismerő - "urak": flexibilis, összevissza munkarendet kívántak bevezetni minden áruházban az eddigi kiszámíthatóval szemben, el akarták küldeni az áruházakból a családtagként egy helyen dolgozókat, stb. Érthető, nekik is vannak főnökeik, bizonyítani kell, akkor is, ha ezek a válság tüneteit nem kezelték. Ezen tervek akkor K. K. közbelépésével, hatékony ellenállása és konstruktív ötletei miatt elmaradtak, egyenlőre. Akkor még a görög vezetőnek kellett távoznia kettejük közül. Azonban ezzel a dolgozók számára addig ismeretlen, felülről, a központból jövő nyomás, bizonytalanság, megfélemlítés nem enyhült.
2009 őszén átlátta Király Kálmán, hogy itt már az ő személye kevés ahhoz, hogy megvédje dolgozóinak jogait. Ezért először egy külsős (KDFSZ) szakszervezetbe való belépésre buzdított mindenkit, ő maga is jó példával járva elöl, majd mikor kiderült, hogy ez a szakszervezet nem elsősorban a cég 1700 dolgozójának érdekeit képviseli, beosztottjai felkérték őt, hogy alapítsanak a multicég dolgozói egy saját szakszervezetet. Tudtuk: Erős ember, aki kiáll magáért, az igazáért, de az igazán nagy és erős az, aki másokért is kiáll! A több áruházból, - a szakszervezetek történetében egyedülálló módon - a ranglétra minden (!) lépcsőfokát képviselő 12 alapító tag egyöntetűen Király Kálmánt szavazta meg elnöknek. Mely bár ebből a láncból kiindulva, de később minden kereskedelmi dolgozó érdekeit képviselő szakszervezet lett: a Kereskedők Érdekvédelmi Szakszervezete, a KÉSZ
A KÉSZ eddigi elért eredményei röviden:
. megjelenésünk óta nem történt KÉSZ tagságú áruházban elbocsátás
. megjelenésünk óta nem történt KÉSZ tagságú áruházban közös-megegyezéses munkaviszony megszüntetés
. KÉSZ tagsággal rendelkező áruházban nem történt meg a rugalmas munkarend bevezetése
. KÉSZ tagsággal rendelkező áruházban nem történt kifizetetlen túlóráztatás, emberek szabálytalan berendelése
. KÉSZ tagsággal rendelkező áruházban, ahol nyilvános megszégyenítés, alantas munkára utasítás történt, azonnali fellépésünknek köszönhetően az ilyen vezetői magatartást azonnal felszámoltuk
. KÉSZ tagsággal rendelkező áruházban, durva, sértő embertelen magatartásról jelzés nem érkezett
. KÉSZ tagsággal rendelkező áruházban, az e-mail-ben érkezett munkaidővel, munkarenddel, szabadsággal, fizetett ünneppel kapcsolatos kérdésekben 48 órán belül megnyugtató választ adtunk
. Közbenjárásunkra minden dolgozó lezárt borítékban kapja meg a havi bérjegyzékét
. Elmaradt a családtagként együtt dolgozókat érintő, tervezett hátrányos megkülönböztetés, elbocsátás
Természetesen a német felső vezetés nem nézte jó szemmel a szerveződést, és minden törvényes vagy törvénytelen eszközzel megpróbálták a konstruktív együttműködést elutasítva ellehetetleníteni Király Kálmán és a szakszervezet munkáját, szinte hajtóvadászatot indítva ellene, beindult a gépezet. Csak felsorolásképpen pár dolog:
- a jól képzett és fizetett vállalati jogászt mellőzve, nem kevés pénzért megbízást adtak egy külsős, budapesti ügyvédi irodának, hogy járjanak el "törvényes úton" Király Kálmánnal és a szakszervezettel szemben;
- három hónap alatt kétszer járt német revizor az áruházban, sőt volt hogy egyszerre kettő (keresték a fogódzkodót, amibe beleköthetnek, mert a forgalmi számokba nem tudtak);
- a törvény által előírt elsődleges belső információs vonal (a cég belső levelezőrendszere) használatának biztosítását a szakszervezet részére, törvénybe ütköző módon letiltották; a szakszervezeti tevékenységet áruházakon kívülre szorították, holott kötelesek lettek volna helyet és időt biztosítani erre;
- a Király Kálmánnal való kommunikációt az áruházban megtiltották (felfüggesztését követően);
- felfüggesztése óta próbálják ketté, vagy többfelé bomlasztani a veszprémi csapatot, hogy gyengébb, befolyásolhatóbb, irányíthatóbb legyen;
- az elmúlt két hónap alatt a harmadik áruházvezetőt nevezték ki Veszprémbe, és néhány, más áruházból érkezett vezetőhelyettes is "segíti" az áruház munkáját, nem kevés plusz kiadással terhelve (szállás-étkezés, utazás Bp.-Veszprém-Bp.) szabadítva meg az áruház, vagy a cég kasszáját így válságunk idején...
Az egész folyamatnak a vége az lett, ami már várható volt: Király Kálmánt koholt, igazságtalan vádakkal (pl.: létszámleépítéssel való megfélemlítés, amit valójában egy másik, Veszprémből korábban elszármazott bp.-i áruházvezető terjesztett) ideiglenesen felfüggesztették a munkavégzés alól 2010. március 8-án, amíg kivizsgálják, hogy valóban félelemben dolgozunk-e a munkahelyünkön!? Nem jöttek vizsgálódni, nem érdekelte őket egyetlen egy dolgozó álláspontja, sem! Előre láthatóan már tudták, hogy el fogják távolítani vezetőnket.
Majd 2010. április 3-án, Nagyszombaton, szakszervezeti alapító elnöki mivolta ellenére (vagy épp ezért ?!) esélyt, lehetőséget sem adva, rendkívüli felmondással elbocsátották a cégtől.
Ki fogja ezután képviselni az érdekeinket a menedzsmenttel szemben? A dolgozók, vagy a szakszervezeti tagok is egyenként szép csendesen lapátra kerülhetnek? Valóban büntetlenül megtehetik ezt még 2010-ben is hazánkban, egy Európai Uniós jogállamban kisebb, vagy nagyobb külföldi társaságok, nagyvállalatok? Meddig tűröd még, Magyarország!! A többi áruházból tudjuk, az ottani vezetők megfélemlítették a dolgozókat, hogy amennyiben belépnének a KÉSZ-be, vagy részt vesznek a tagtoborzón, azonnal felmondanak nekik.
Természetesen Király Kálmán nem hagyja annyiban, már Munkaügyi Bíróság előtt van az ügy, 2010. június 2-án lesz az első meghallgatás Veszprémben. Bízik benne, az "elapátlanodott" dolgozókkal együtt, hogy pár hónapon belül a magyar törvények értelmében olyan döntés születik, mely visszahelyezi őt eredeti pozíciójába, minden kártérítéssel együtt, precedens értékű pert produkálva a többi hasonlóan jogszerűtlen, törvénykerülő úton járó multi vezetőségének, és nem fogadja el a sunyi módon, közvetítők útján hátulról beajánlott egyévi jövedelmét "lelépőpénznek".
Szakszervezeti tevékenységét továbbra is, - vagy most még inkább, hiszen sajnos több ideje lett - aktívan folytatja, nem adja fel a harcot a saját kára árán sem, mert ő ilyen ember, ezért kérték őt fel a szakszervezet élére, mert legtöbben már hét éve ilyennek ismerték meg. Bár több hozzá hasonló Ember, vezető lenne ebben az országban!Nemrég például egy rendkívüli taggyűlés keretében csatlakozott a KÉSZ egy még nagyobb szövetséghez: a Munkástanácsok Országos Szövetségének lett így a kereskedelmi tagozata, hogy még hatékonyabban, a munkáltatót és az épp aktuális állampártot kiszolgáló szakszervezetek helyett valódi, dolgozói érdekképviseleti szervezetként működjön. Ennek egyik lépcsőfoka ez, a sajtóban megjelenő beszámoló, de egyéb úton is megnyilvánul a szakszervezet: hamarosan a televízióban, de már az interneten is készül a saját honlap, addig pedig a http://kesz.blog.hu/ archív menüpontjában elérhetőek az érdeklődők, szimpatizánsok számára az eddig kiadott KÉSZ - termékek . A fent leírtak tények, nem csak szubjektív vélemények, érzelmi kitörések.
T. K. A.